Kezdőlap > anime, ep1, Kämpfer > Kämpfer ep1 (okt.19.)

Kämpfer ep1 (okt.19.)

Kämpfer (-azt gondoltam ez is háremes lesz, de arról nem volt szó, hogy a fiú átváltozik lánnyá :P)
opening és ending (ez kicsit szar sztm, de a zene jó) linkelve!

  • 1.részben: Egy kékhajú lány fut erdőn-utcákon-háztetőn keresztül és egy piros hajú pisztolyos lány elől, majd a kékség leveti magát a háztetőról, mert sarokba volt szorítva és leakarták lőni…
    Egy bizonyos Közvetítő által lettek kiválasztva Kämpfer-é és így kell nekik harcolni.
    Este egy lány felsikolt és azt veszi észre megnőttek a mellei, a feneke is, a haja hoszabb lett és fura alsónemű van rajta, s a szerződés jeleként egy kék karkötőt kell hordania, amit látszólag nem tud levenni. Kiderül, hogy a kék hajú lány eredetileg fiú (Senou Natsuru) lenne, csak hogy a Kämpfer-ek csak is lányok lehetnek. Ezt egy hang mondja a szobában és egy hoszabb keresés után kiderül, hogy egy kibelezett plüs tigris (Harakiri TIgris, a Hírnök-e) mondja. Az átváltozás előtt ragyog a karkötő mindig.
    Ezek után Natsuru a beleinél fogva, meglóbálva a Tigrisét a szekrénynek vágja, majd kidől az ágyra és azt szeretné, ha ez csak egy álom lenne, mire a Tigris “Vissza akarsz feküdni? Hadd segítsek egy kicsit.” és fejbe rúgja egy szép szaltó-forgásból. ^^😀
    Reggel felkel Natsuru örömmel teli pillanat. Siet a buszhoz, de az pont mellete megy el, s feltűnik plátó szerelme alanya, Sakura. Együt utaznnak a buszon, majd ha jön, s közben kiderül, hogy Sakura adta Natsuru-nak Harakiri Tigris-t. A nagy izgalomtól (,hogy együtt ütazhat Sakura-val) Natsuru karkötője elkezd ragyogni. ^^ Próbálna szabadulni, de nem olyan könnyű, s jön egy pisztolygolyó ami pont Natsuru elé vágodik be a falba. Az utc tulsó feléről az a bizonyos vörös hajú lány lőtt rá, s az érkező busz takarásában Natsuru elpárolog és a vörös démon utána fut. Sakura is keresi Natsuru-t.
    Átváltozás után Natsuru párbajba keveredik az útkereszteződésben a vörössel, de ő inkább csak menekül, mint hogy harcoljon. Megtudjuk végre a vöröske nevét, miszerint Mishima Akane. Akane nem tétovázik tovább és próbálja leslőni az oszlop tetejéről Natsuru-t, de hirtelen feltűnik Sakura és Akane célpontot vált. Natsuru elugrik a megmentésére és egy tűzgolyót lő ki a kezéből (Zauber tipusú támadás). Akane újra támadna, de Natsuru eközben Akane mellett lévő megsérült oszlopra figyel, mert rá akar dőlni Akane-ra, s egy gyors elugrás után a golyó mellett elsuhanva megmenti Akane-t. A baleset után a földön fekszik Natsuru és rajta ül Akane, s egy gyengéd rúgás után elköszön tőle Akane. Sakura odarohan Natsuru-hoz, de ő gyorsan lelécel és Sakura arca az érzéseit tükrözik.
    A suliban Natsuru a padot nyomja épp, mikor Higashida odameg hozzá, hogy valaki keresi kint a folyosón. Higashida még Natsuru higáról (Mikoto) kérdezősködik, hogy hogy van, de Natsuru csak a nap mint nap kapó képeslapokból tud felelni, mert minden világkörüli állomásáról küld egy képeslapot. Natsuru életkedve a 0-val egyenlő, de azért kimegy a lányhoz.
    Egy cuki, szemüveges, vörös hajú lány várja, aki könyvtáros így jöhetett át a fiú részlegre, ugyanis a két nemű iskola fallal van elválasztva és átmenni nem lehet, csak különleges okkal. A lány neve után a szörnyű felismerés köszönt rénk, hogy ő is Kämpfer. A könyvtárban a trágár szavairól elbeszélgetnek, de Akane egyszerűen tudja megmagyarázni, hisz a személyisége is változik az átalakulással. Kiderül még az is, hogy egy csapatban vannak, mert ugyan oylan színű karkötőket hordanak, ezt a plüsse, Fekete Seppuku Nyuszi mondta neki.😀
    Akane teljesen belesett a megmentése után Natsuru-ba, így majdnem minden egyes mondatát félre érti és perverz gondolatok járnak az agyában. Pl. a német szótár levétele közben leborul a polc és Akane kerül alulra, s a lábai közé beesik egy könyv, mire furán értelmezi Natsuru minden egys mondatát, jah és Natsuru-nak nem esik le a dolog. ^^
    A Diáktanács elnöke (Shizuku) szólítja meg őket, hogy a könyvtárban ne sexeljenek, majd becsöngetnek. Natsuru karkötője hirtelen ragyogni kezd és a Diáktanács elnöke fura hajszínnel megy ki a könyvtárból. Natsuru a nő oldalon van, mert átváltozott, s Akane-val beszélgetne ka tetőn, de natsuru rosszul érzi magát így el kell mennie a női mosdóba, s Akane őrködik.
    Hazafele mennek Akane-val, mikor Sakura odafut hozzá és malamit négyszemközt elakar neki mondani. Akane inkább hazamegy, de visszanéz. Sakura elmondja, hogy tetszik valaki neki, aki nemrég mentette meg és mihamarább találkozi akar vele! :hehe:
    Otthon a plüstigris nem ad neki ötleteket ezért másnap Akane-t keresi fel a könyvtárban. Meg egyeznek, hogy Akane-nek és Natsuru.nak hívják egymást és közben Natsuru vigyorgása közben egy piszoly jelenik meg az állánál. x) Átváltozott Akane és Natsuru agykerekei egyből beindulnak ,mert csak akkor változik át, ha harcolni akar vagy ha egy másik Kämpfer van a közelben…. rögtön jön egy kard kettőjük közé, ami láncon van (Schwert tipusú támadás). Akane felugrik megkerresni, de alulró támadják így leesik és Natsuru kapja el megint. Kis beszélgetés után Natsuru lesz a csali és Akane próbálja lelőni, de Akane nagyobb veszélybe keveredik, s a támadás utjában Sakura is ott ált, így Akane ráfogja a fegyvert, Natsuru kiált és Akane meghúzza a ravaszt…

A 3.részben Natsuru átkerül a lány suliba😀 Így együtt lehet mindenki… nagyon poénos anime!!!!

[AniDB] [ANN]

Kategóriák:anime, ep1, Kämpfer Címke:
  1. 2009. október 20. - 12:29

    Akkor lehet, hogy én is belenézek. Én is azt hittem, hogy hárem.

  2. 2009. október 20. - 15:13

    szerelmi 3 szög van, de nem hárem témában.
    sztm nyugottan lesd meg🙂

  3. 2009. október 21. - 11:44

    Akkor a 11 eyes után ebbe nézek bele.🙂

  4. 2009. október 21. - 16:17

    nekem a 11eyes nem tetszett… olyannak néztem mint a Persona… szal nem néztem eddig még bele ^^

  5. 2009. október 22. - 12:11

    Azt mindig sajnálom, hogy a Persona animét elrontották. Jobb lett volna ha a játékot dolgozzák fel.

    11 eyesről nem tudok sokat, csak annyit, hogy magyar szöveg és szinkron van benne. Emiatt meg nem hagyhatom ki.🙂

  6. 2009. október 22. - 13:04

    én igen, kihagyhatom… ^^

  7. misako
    2009. október 22. - 16:18

    Egyetértek veled, tényleg ez az egyik legjobb őszi anime(és nem hárem).

    A történet kicsit gyorsan halad -több kivetnivalót viszont nem találtam benne.
    Karakterek közül meg csak Sakura idegesít(3.rész után teljesen megutáltam), úgyhogy inkább Akanénak drukkolok:3.

  8. 2009. október 23. - 14:40

    Pedig érdekessé teszi a magyar szöveg. Faragó András hangját mindig szerettem.🙂

  9. 2009. október 24. - 00:30

    misako: én is Akane-nak drukkolok ^^ csak jó süljön ki belőle…
    egy kicst tudnám hasonlítani a Rosario to Vampire -hoz nem?

    Elhaym: magyar szinkront nem szeressem😛
    habár Bujtor István(+) és Újréti László nagy kedvencek.
    007-es szinkron hangok is jók voltak… ennyi🙂

  10. 2009. október 24. - 12:13

    Pedig nagyon sok jó szinkronhang van. Nálam most Varga Rókus és Láng Balázs a favorit, de van kb 100 kedvencem.🙂

    11 eyest egyébként nem mi szinkronizáltuk magyarul, hanem a japánok. japánok nem sokat érthetnek belőle, náluk is úgy megy a tévében.:)

  11. misako
    2009. október 24. - 16:14

    A Rosario to Vampire-t anno dobtam 1 rész után, úgyhogy nem tudok róla nagyon véleményt alkotni:D.

    Egyébként a 11eyes opjában is van magyar szöveg: “meghalni még ma…”(csak ennyit tudtam kivenni belőle).

  12. 2009. október 25. - 10:32

    Elhaym: ez most komoly? az eredeti vágatlan 11eyes is magyarul van? miről szól? ;P

    misako: pedig a Rosario to Vampire nem volt rossz anime ^^ kicsit ecchis, de jó😛
    végülis van 2 évadja már, s készül a 3. ?.

  13. 2009. október 25. - 14:31

    Igen, de csak a narráció és a rész címe magyar.

    A 11eyes -Tsumi to Batsu to Aganai no Shoujo- című felnőtt visual novel adaptációja. A történet 7 középiskolásról
    szól, akik egy varázslattal teli másik világba kerülnek, ahol le kell győzniük a hat fekete lovagot, hogy hazatérhessenek.

    Mióta Satsuki Kakeru húga öngyilkos lett, egyhangú életet él. Ám egy nap belecsöppen egy bizarr világba, a “Vörös Éjbe” barátjával, Minase Yukival. Annak érdekében, hogy túlélje, és megszökjön a “Vörös Éjből” meg kell küzdenie a Sötét Lelkekkel (Ralvakkal) és a Fekete Éjekkel.

    • misako
      2009. október 25. - 15:06

      VN-játékkal játszottál??:O
      Csak mert, úgy hallottam, nem véletlenül lett a narrátor hangja, és a részek címe magyar, hanem az animének van valami kötődése a magyarokhoz.

  14. 2009. október 25. - 19:42

    hát a Tatakau Shisho – The Book of Bantorra si fura történettel rendelkezik így inkább azt lesem…
    nem szeretem a fiatal karaktereket…
    a Fairy Tail épp hogy elmegy… ^^

  15. 2009. október 26. - 14:08

    Fiatal karaktereket én sem szeretem. Majd írok róla amint meglesem az első részt. Bízok abban, hogy a fantasy hangulat jó lesz.

    Játékkal nem játszottam. Úgy tudom nem jelent meg PSre.

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: